A magyarok fegyelmezetten elfogadják a kihívások miatt szükséges változásokat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, Brüsszelben tartott előadásában, az Európai Politikai Központ elemző műhely rendezvényén.

Általam nagyon nem tisztelt Orbán elvtárs!

Tévedésben vagy! Nagy, nagy tévedésben! Egyre többen vagyunk, akik már nem fogadjuk fegyelmezetten az újabb és újabb hazugságaid! Egyedül a neveltetésem akadályoz meg abban, hogy le is írjam ami - már nem csak gondolatban és már nem csak halkan magamban mormolva - egyre többször hagyja el a szám, a Te és rablóbandád orbitális hazugságai hallatán.

Mit gondolsz, meddig tűrjük, hogy a megtakarításaink ellopása, az éléskamránk kirablása után még a zsebünkben is kotorásszatok? Gondolod, hogy szótlanul fogjuk tűrni, hogy a pribékjeid a padlásunkra másszanak és lesöpörjék azokat? Hát nem! Ebben nagyon tévedsz! Mert abban igazad van, hogy birka nép a magyar, de a történelemből azt is megtanulhattad, hogy a türelme is véges és akkor robban. Közlöm veled, hogy lassan a türelmünk végéhez érünk.

Nagyon nem tisztelt Orbán elvtárs!

Tudom, hogy el vagy telve magadtól, magadon kívül senkit sem szeretsz. Épp ezért kérdezem, vissza szoktad olvasni, nézni miket is írtál, mondtál régebben? Emlékszel még miket ígértél? Megsúgom: jólétet, jogbiztonságot, nyugalmat. És tudod mit adtál? Ezt is megsúgom: nyomort, visszamenőleges törvénykezést, szabadrablást, csicskáztatást, létbizonytalanságot, és állandó háborúskodást! Adócsökkentés helyett adóemeléseket. Megszűntettél néhány kis adót és helyette egyre többet vezettél be. Már nem is olyan kicsiket. A legújabb agymenéseid: sárga csekkadó (tranzakciós adó), mobil adó, kórházak, iskolák, önkormányzatok, tömegközlekedés kivéreztetése (államosítás álnéven). A nemzeti reformprogramra keresztelt megszorítási csomagban jövőre több mint 600 milliárd elvonást tervezel! Átgondoltad Te ezt? Hanyadik bőrt akarod lenyúzni az emberekről? Gondolod, hogy még ezt is szótlanul tűrjük?

Mostanában megnézed a rólad készült tv vagy videofelvételeket?  Biztosan nem, mert elszörnyülködnél a látványban. Mert mi is látható azokon? Egy vérbeborult szemű, rikácsoló hangú hatásvadász szüneteket tartó, álszenten mosolygó diktátort. Már nem is tudsz beszélni a zemberekhez, csak üvöltesz egyre hangosabban, egyre kétségbeesettebben, egyre rekedtebben. Hiába minden kísérleted, nem tudod álcázni a beteges hatalommániád!

Egyre szélesebb körökben közutálatnak örvendő Orbán elvtárs!

Készülj, és készítsd fel a talpnyalóidat is arra, hogy közeleg az idő, amikor csak kordonok közt, TEK-es biztonsági gyűrűben, ragyogó napsütésben is esernyőerdőben tudtok majd közlekedni. Az életed nem kell féltened, nem olyan vérszomjas a magyar, de rothad paradicsom és záptojás már gyűlik a kosarakban. Az Orbántakarodj dalárda is egyre hangosabb lesz. Idáig se nagyon találkoztál a szeretett népeddel, de ezután végképp elmegy majd a kedved tőle. Jobb lesz neked a Parlamentben szónokolnod, ott vigyázhat rád Kövér úr és az újonnan megalapított csendőrsége.

Tisztelhetetlen Orbán elvtárs!

A végére egy idézet, hátha tanulsz belőle (bár ha őszinte akarok lenni, kétlem, hogy bármiből is tanulni tudnál).

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin:

Ha az embert mindenétől megfosztod, többé már nincs a hatalmadban. Ismét szabad.

Természetesen igen. Bár egy kicsit más, mint az általános erkölcs. Az is igaz, ha megnézzük mi is az erkölcs fogalma nem is lepődhetünk meg a mai politikusi erkölcsön.

Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.

Az erkölcs eredeti jelentése ennél tágabb körű volt: általában jelentette egy személy magatartásának módját, ezért jelentéstartalma és színezete az előtte alkalmazott jelzőtől függött. Például "lovagi erkölcs”, "szerzetesi erkölcs”, "polgári erkölcs”, "paraszti erkölcs” vagy összetett jelzőként "jó erkölcsű”, "feslett erkölcsű” stb. (forrás: Wikipédia)

Ezek alapján láthatjuk, hogy az erkölcs nem egyetemes. Idővel és csoportonként változik. Ezért kijelenthetjük, hogy van politikusi erkölcs is, ami természetesen más, mint a közerkölcs. Viszont van egy különleges tulajdonsága, mégpedig az, hogy a politikusi erkölcsöt mindig a hatalmon lévők határozzák meg.

Például, egész másként állnak a politikusok a hazugság erkölcsi megítélésével szemben, ha épp hatalmon vannak. Nézzük csak meg a legutóbbi eseményeket. Az oktatásért felelős államtitkár kijelentette, hogy az általa benyújtott oktatási törvényjavaslatnak nincs melléklete. Még viccelt is vele, hogy annyira titkos az a melléklet, hogy ő nem is látta. Viszont kiderült, hogy létezik a melléklet, és olyannyira látta az államtitkár, hogy alá is írta. Ez, akárhogy is nézzük kőkemény hazugság. És van valami következménye? Lemondott az államtitkár, vagy leváltotta a miniszterelnök? Nem!

Vagy nézzünk más eseteket. Tucatszám derült ki képviselőkről, hogy törvénytelenül vettek fel jövedelmeket, a saját maguk által hozott kétmilliós maximált jövedelemkorlát felett. Lett ennek bármi következménye? Lemondott vagy leváltottak miatta akár egy képviselőt is? Nem!

De példaként említhetnénk a mindenkori kormányok elleni tiltakozás szimbólumává vált Kossuth teret is. Annak idején a mostani miniszterelnök (aki akkor épp ex miniszterelnök volt) a nép szabad véleménynyilvánítására hivatkozva, törvényellenesen elbontotta a kordonokat. Ez még értékelhető is lett volna (bár az akkori törvényekkel szembement), de érdekes módon amint hatalomra került, és exből újra regnáló miniszterelnök lett, szinte az első lépése az volt, hogy szabadtéri kiállítóhellyé nevezte ki a teret, megszüntetve ezzel ott a tiltakozás lehetőségét. Ez már nem törvényellenes, mint a kordonbontás, de erkölcsileg (legalábbis közerkölcsileg) sokkal elítélhetőbb.

És még sorolhatnám az olyan politikusi erkölcsi példákat melyek határozottan ellentétesek az elfogadott közerkölccsel.

Végezetül már csak annyit, hogy remélem, eljön az az idő, amikor a politikusi erkölcs azonos lesz a közerkölccsel. Az erkölcs meghatározásának az a része, hogy „az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik” nem azon múlik majd, hogy valaki politikus vagy csak egy egyszerű polgár.

Persze lehet a partvonalon kívül is helyezkedni, csak akkor nincs a játékba semmi beleszólásunk. Akkor csak magunknak tehetünk szemrehányást, ha valami nagyon nem úgy alakul, mint ahogy szeretnénk. Jó, tudom, akkor sem mindig úgy alakul, ha egy csapatban vagyunk, de jóval nagyobb az esély, hogy tudunk változtatni rajta.

De milyen csapatot válasszunk? Ez manapság a legnehezebb kérdés. A rendszerváltás óta, már mindkét oldal többször volt hatalmon. Mindkét oldal többször leszerepelt, most éppen a jobb oldal vágja maga alatt a fát. Persze tudom én, hogy ellenzékben mindig sokkal könnyebb lenni. Ellenzékben lehet nagyokat álmodni, ellenzékben megmondható a tuti, de valahogy kormányon sosem sikerül.

Válasszuk az erőt? Természetesen mindenki maga dönti el, hogy mi alapján választ, de nekem a mostani erő, a kétharmad nem tetszik. Nem azért mert túlsúlyos, hanem azért ahogy az erejét használja. Arrogáns, pökhendi, a demokrácia lényegének számító egyeztetések teljes mellőzésével kormányoz. Nem létező, vagy alibi konzultációkra, sosem kapott felhatalmazásokra hivatkozva, mindenkin átgázolva, nemzetközi jogokat sértve hozza a döntéseit, törvényeit. Az ilyen erőhöz csatlakozni persze könnyű lenne, hisz minden véghez vihető vele. Csakhogy van vele egy kis baj. Mégpedig az, hogy ez az erő a saját táborát sem hallgatja meg, a saját táborának érdekeit sem tartja szem előtt, leszámítva egy nagyon szűk, szinte hűbéresi kört. Könnyű választás lenne, de nem a saját érdekünknek való.

Válasszuk a „váltópártot”? Ebben is lenne logika, hisz az elmúlt 20 évben mindig meghatározó szerepe volt. Viszont nekem ők sem tetszenek. Nem azért mert a baloldalon vannak, hanem azért mert nem csak zörgött a haraszt, hanem valóban elkövettek csúnya dolgokat. Persze erre lehetne mondani, hogy nem a párt követte el, hanem egyes túlbuzgó, vagy önjáró tagjuk. De az én szememben ez mellékes, a szervezet tagja követte el, és én ilyen esetben a törvénytelenségeket, stikliket a szervezettel azonosítom. A másik dolog, amiért nem választom a „váltópártot” az az, ahogy a nagy vereséget kezelik. Nem képesek tanulni belőle, nem képesek levonni a konzekvenciákat és ezek alapján megújulni. Ahelyett hogy felállnának a K.O-ból (mert a bíró már nyolcnál tart a számolásban) csak egymást csépelik folyamatosan. A hitelét vesztett volt vezető, ahelyett hogy szépen csendben visszavonult volna egy időre, csak bomlasztja a saját táborát. Hogyan bízzon az ember egy ilyen társaságban?

Válasszuk a szélsőséget? Ez sem lenne indokolhatatlan választás. Természetes dolog, hogy az embernek egy idő után, amikor már kezd elege lenni mindenből, hirtelen felindulásában kemény gondolatok jutnak az eszébe. Ilyenkor szinte összecseng vele egy szélsőséges szervezet kommunikációja. De nekem a szélsőség sem tetszik. Nem tagadom, hogy ha néha elkap az indulat, én is mondok keményeket, de csak az első reakcióm az, és sosem fordul át fizikai erőszakba. Ha elpárolog a dühöm és alaposabban elgondolkodom azon, ami felbosszantott, racionálisabb és békésebb megoldások jutnak eszembe. Ezért nem tetszik a szélsőséges szervezet mindent indulatból, erőből és drasztikusan történő megoldása. Nem is beszélve az erőszakról, ami sajnos jelen van a csapatban, még ha nem is a Parlamentben ülők között (bár köztük is van rá példa). Az pedig, hogy már fizikailag is egymásnak esnek, végképp eltántorít a csapattól.

Továbbra is fenn maradt a kérdés, hogy kit válasszunk? Azon a véleményen vagyok, hogy válasszunk egy új csapatot. Jó, tudom, vadonatúj csapat nem létezik, hisz még ha meg is alakul egy új szervezet az alapítóik sosem kezdő, első bálozó politikusok, hanem valahol már tapasztalatokat szerzett emberek. De ez nem is olyan nagy baj. Annyi csupán az elvárásom az akár új, akár új néven megjelenő szervezettel szemben, hogy legyenek hitelesek, a programjuk legyen realista, ne essenek túlzásokba, a kommunikációjuk ne legyen demagóg, populista. Működjön benne a csapatszellem, ne egy szűk kör akarata érvényesüljön a szervezeten belül. Egy új csapat választásakor megvan az a lehetőség (remélem nem csak illúzió), hogy magam is részt vegyek az irány kiválasztásában, a döntések meghozatalában. Ezért választanék én egy új társaságot.

Körülnézve a mai magyar pártpalettán én most csak egy ilyen szervezetet látok, mégpedig a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget. Ha ma lennének a választások én őket választanám.

Emlékszem.

Valamikor réges-régen, talán több tízezer évvel ezelőtt, volt egy maroknyi ember. Szerényen éldegéltek a hegy lába alatt elterülő síkságon. A hegy oldalában egy méretes barlang tátongott, az szolgált éjjeli menedékül a csapatnak. Nem mondhatni, hogy fényűző módon éltek, de valami ennivaló mindig akadt. Úgy, ahogy abban az időben általában mindenkinek, nekik is egyszer hopp, másszor kopp volt. Ha sikerült elejteni egy vadat, akkor pukkadásig tömték a bendőjüket hússal, ha nem jártak szerencsével, akkor gyümölcsöket vagy gyökereket rágcsáltak. Nem rohangáltak, nem idegeskedtek és főleg nem gyűlölködtek egymásra. A csoportot néhány tagú bölcsek tanácsa vezette, ők az életük során sokat tapasztaltak, tudták merre van a préda, tudták honnan jöhet a veszély. Szinte paradicsomi volt az életük, leszámítva a néhány rövidebb éhkoppos időszakot.

Aztán valami megváltozott. Volt egy fiatal suttyó legény, aki állandóan kritizálta a bölcsek tanácsát. Szerinte azért kevés a hús, mert rossz helyen és rossz módszerekkel vadásznak. Az elején csak legyintettek rá, de egyre hangosabb lett, egyre élesebben kritizált és folyamatosan duruzsolt a vének mögött a csoport többi tagja fülébe.

Egy szép napon felkerekedett a csapat, hogy elejtsen valamit, mert egy ideje már megint nem volt hús az étrendben. Mentek a szokásos nyomon, meg is találták a mamutokat. Kinéztek egy szép példányt és üldözőbe vették. Pechjükre épp azt a mamutot nézte ki magának egy kardfogú tigris pár is. A tigrisek látva az embercsapatot nem a mamutnak estek neki, hanem a kis csoport tagjainak. Lett nagy riadalom, menekült ki merre látott, de a tigrisek így is szedtek jó néhány áldozatot. Mint ahogy az lenni szokott, most is a gyengék és az idősek közül. A suttyónak nem csak a hangja volt nagy, hanem a lábai is gyorsak, így ő megmenekült.

Visszatérve a barlanghoz az ifjú titán újra belekezdett a mondókájába. Ugye én megmondtam, hogy nem jól vadászunk. Ugye én megmondtam, hogy az öregek már elbutultak. Javaslom, hogy válasszunk új vezetőt. Szavazással! Mondta, és jelentőségteljesen végignézett a csapat azon tagjain, akiket már előzőleg sikerült maga mellé állítania. Néhányan, főleg az öregebbek morogtak, hogy amióta az eszüket tudják, mindig a vének vezették a törzset, de a suttyó leintette őket és újra beszédbe kezdett.

Én jártam a hegytetőn, ahol a vének sosem jártak. Láttam az egész környező világot. Tudom, hogy merre kell menni vadászni, tudom, hogy honnan leselkedik ránk veszély. Ha megválasztotok holnap még a nap is másként fog sütni, és mamutkolbászból lesz a kerítés. Itt az idő! Válasszatok!

Az öregebbek újra elkezdtek morogni, de erre a suttyó rájuk rivallt: Ti kuss! A beszervezett emberek kánonban elkezdték skandálni : Poli (mert így hívták a suttyót), Poli, Poli, majd azt, hogy Ti kuss, Ti kuss. A kánon szövege lassan összemosódott és már csak annyi hallatszott, hogy politikus, politikus. Hát, így alakult ki az újfajta vezetés, és sajnos tart a mai napig.

A történethez hozzá tartozik, hogy Poli megválasztása után alaposan átalakult a kis csoport élete. Poli már nem járt vadászni, csak adta az utasításokat. Néhány hét múltával az utasításokat már nem is személyesen adta, hanem kijelölt pár közvetítőt, akik közölték a csapattal, kinek mit kell tennie. A barlangot kisajátította, mondván neki kell a csend és nyugalom, hogy eredményesen vezethesse a törzset. Az emberek a barlangtól 500 lépésre kis kalyibákat építettek maguknak ágakból és levelekből. Nyáron majd meg sültek, télen majd megfagytak. A vadászatok egyre sikertelenebbek lettek, jó, ha egy-egy kecskét tudtak ejteni, mamut vagy bölény csak ritkán esett lándzsavégre. Ha mégis sikerült leteríteni egy-egy vadat, azt a barlangba kellett vinni, és ott az erre kijelölt kegyenc szétdarabolta, és ami már nem kellett Polinak illetve a bérenceinek, kidobták a barlangból, azon osztozkodhatott a törzs többi tagja. Egyébként gyökereken tengődtek és réveteg szemekkel gondolkoztak azon, hogy juthattak idáig? Néha egy-két ember este a kalyibában  suttogva megjegyezte, hogy nem jól van ez így, de hangosan senki nem mert szólni egy mukkot sem.

Ezekre úgy emlékszem, mintha ma történtek volna.

Előrebocsájtom, hogy nem vagyok bankár, még csak nem is nagyon szimpatizálok velük. Igaz, szerencsére hitelem sincs, így aztán könnyen beszélek. De! Ami most történik, az már túl van egy határon. Magánszerződésekbe nyúl bele az állam úgy, hogy annak minden negatív következményét a bankokra hárítja. A végtörlesztést lehetővé teszik, fix árfolyamon, a veszteséget a bankoknak kell állniuk. A kockázatokról a kormányfő azt mondta, a kérdést megvizsgálta a kormány. "A külföldi tulajdonú bankok mögött ott az anyabankjuk, az FHB és az OTP mögött pedig ott a magyar állam" Majd hozzátette: várható, hogy nemzetközi fórumokon megtámadnak bennünket, miként azt a bankadó esetében is tették. Kedvezőtlen döntés esetén megfelelő válaszlépésekkel reagálunk. Tehát tudják, hogy nagy felzúdulás lesz miatta, tudják, hogy a nemzetközi joggal szembe mennek, mégis meglépték.

Ez viszont jelent valamit. Talán azt, hogy a kormány az egy ország – egy bank koncepcióban gondolkodik. Az egyetlen bankot sokkal könnyebb felügyelni és irányítani. Természetesen a bankokat nem lehet megkérni, hogy fáradjanak ki az országból, de lehet olyan körülményeket teremteni, hogy megteszik maguktól. Ezt a folyamatot látjuk most. Kezdődött a különadókkal. Azt még lenyelték a bankok, bár berzenkedtek ellenük. Aztán jött az árfolyamgát, ami még nagyobb ellenkezést váltott ki, de aztán mivel pontosították a feltételeket és kiderült, hogy a gát ellenére egy gyűjtőszámlán továbbra is megmarad a bank követelése, csitultak a kedélyek. Most viszont a lehetőség a végtörlesztésre árfolyamgáton már kiverte a biztosítékot. Ha mindenki kiváltaná a deviza alapú hitelét, a bankok 1000 milliárd forintot buknának. Ezt már senki nem tudná lenyelni. Vagy perre mennek, vagy kivonulnak az országból.

A kivonulást segíteni tudja a kormány. Nem állítom, hogy ez a tervük, de benne van a levegőben. Hogyan? Például úgy, hogy az OTP és az FHB (akik mögött dekraláltan ott az állam) viszonylag alacsony kamaton kölcsönt nyújt a devizahiteleseknek. A külföldi bankoknak mivel megtörténik a végtörlesztés maguknak is törleszteniük kell, a nekik kölcsönadók felé, de nekik természetesen devizában, az aktuális árfolyamon, ami veszteséget generál nekik. Ez a folyamat előrevetíti a forint drasztikus gyengülését, ami viszont még több devizahitelest sarkall arra, hogy éljen a végtörlesztéssel. A folyamat vége az, hogy az összes külföldi bank kimenekül az országból, hátrahagyva a betéteseket, adósokat (köztük a jó adósokat is).

Ezután már csak egy lépés, hogy egyesítsék a két bankot, és kész is az egy ország – egy bank modell. Természetesen azonnal hozni kell egy törvényt, hogy a bank elnökét és a felügyelő bizottság tagjait a Parlament nevezheti ki kétharmados többséggel 9-12-50-100 évre. Amint ez megvan lehet játszani a kamatokkal, akár rá is lehet tenni a kezet a lakosság megtakarításaira, például vészhelyzetre hivatkozva.

Ne legyen igazam!

Nem vagyok se geológus, se klímakutató, de azt érzem, hogy nagy változások vannak a Föld életében. Egyre szélsőségesebb az időjárás, egyre több eddig szokatlan jelenség tapasztalható. Növekszik a vulkánok aktivitása, sűrűbbé és erősebbé válnak a földrengések. Nem látok se a jövőbe, se a Föld mélyébe, nem tudom megmondani, hogy ez milyen hatással lesz ránk, vagy a bennünket követő generációkra. Azt viszont tudom, hogy a ma döntéseivel a gyermekeink és unokáink életét, életkörülményeit is befolyásoljuk. Ezért vetődött fel bennem a kérdés, hogy kell-e nekünk az atomerőmű? Biztos, hogy ragaszkodnunk kell annak felújításához, bővítéséhez? Vagy esetleg követnünk kellene, Németország, Olaszország, Svájc és Japán példáját, és lemondani nekünk is az atomról? Tudom, hogy nem egyszerű kérdés. Tudom, hogy Paks adja az energiatermelésünk bő egyharmadát. Lehet, hogy az alternatív energiák használata most még talán drágább, bár ha tömegesen kezdjük el a használatát, lecsökkenhet az atomenergia költségszintjére. Mindenesetre a döntéshozók helyében alaposan elgondolkodnék, sok helyről kérnék javaslatokat és szakvéleményeket.

Néhány dolog, ami miatt aggódok:

Az USA Földtudományi Intézet (US Geological Survey) adatbázisában 1973 és 2007 között rögzített több mint 386 000 földrengés elemzése azt bizonyította, hogy a Földön a földrengések évenkénti teljes energiája 1990 óta nagyon gyorsan növekszik. A földrengések évenkénti energiájának növekedése a bolygó túlmelegedésének eddigi legerősebb tünete. A NASA űrből végzett mérései megerősítik, hogy a Föld egésze négyzetkilométerenként legalább 0,85 Megawattal több energiát nyel el a Naptól, mint amennyit képes a világűrbe visszasugározni. Ez a „termális egyensúlyhiány” azt jelenti, hogy a bolygó belsejében termelődött hő nem tud elszökni, és a bolygó belsejének túl kell melegednie. A szeizmikus, tektonikus és vulkanikus tevékenységek fokozódása a bolygó megfigyelt termális egyensúlyhiányának elkerülhetetlen következménye Hacsak a globális felmelegedés (a Föld állandó termális egyensúlyhiánya) problémáját nem rendezik sürgősen és mindenre kiterjedő módon, akkor a globális szeizmikus, vulkanikus, és tektonikus tevékenység gyors növekedése biztosra vehető. Ezek nagyon elgondolkodtató megállapítások!

Nézzünk körül szűkebb pátriánkban:

A Kárpát-medence a szeizmikusan aktív mediterrán térség és a gyakorlatilag földrengésmentes Kelet-Európai-tábla között helyezkedik el. Tektonikáját az Adriai-mikrolemez óramutató járásával ellentétes forgása, illetve a forgásból eredő észak-északkeleti irányú mozgás határozza meg. Szeizmicitása összességében közepesnek tekinthető. Ennyit ír a szakirodalom róla, de a tapasztalataim szerint hazánkban is növekszik a földrengések száma.

2011. 01. 29. A Richter-skála szerint 4,7-es erősségű földrengés volt Oroszlány közelében közölte az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.  

2011. 07. 11.  A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengést észleltek Oroszlány mellett közölte az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.  

2011. 09. 03. A Richter-skála szerint 2,8-as erősségű földrengés volt Pakstól 8-10 kilométerre északra szombat reggel fél tízkor - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai főosztálya.

2011. 09. 08. A Richter-skála szerint 2,3-as erősségű földrengést érzékelt Hatvantól 10 kilométerre északra az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriuma csütörtök hajnalban.

A januári oroszlányi földrengést én is éreztem. Ijesztő volt! Pedig vagy 25 kilométerre lakom Oroszlánytól. Remegett a szék alattam, és az a hang, ami követte félelmetes volt.

Mi a helyzet Paks körül:

A paksi atomerőmű telephelyét a hatvanas években a történelmi feljegyzések és a műszeres mérések alapján az ország egyik legkisebb veszélyeztetettségű területén jelölték ki, s ennek alapján, illetve az 1970-es években érvényes földrengés-biztonsági követelmények figyelembevételével tervezték és építették az atomerőművet. A külső környezeti hatásokkal összefüggő biztonsági követelmények a nyolcvanas években radikálisan megváltoztak, szigorúbbak lettek. A nyolcvanas évek második felében a paksi telephelyen végzett geológiai, szeizmológiai vizsgálatok rámutattak, hogy a korábban feltételezettnél nagyobb maximális vízszintes talajgyorsulást kell figyelembe venni a tervezési alapban. Ezek alapján úgy látom, hogy senki nem biztos semmiben. A nagyesküt senki nem merné letenni arra, hogy a paksi atomerőmű tökéletesen biztonságos helyen van. Ehhez vegyük hozzá, hogy a paksi törészóna léte szakmai körökben jól ismert volt már az atomerőmű telepítése előtt is. Simon Béla 1939-ben bemutatta térképét, szerinte a kecskeméti földrengésért a paksi törésvonal a felelős. A következő generáció szakemberei is elfogadják és bizonyítják a törésvonal meglétét (Rónai, Némedi, Varga 1977, Kőrössy 1982).

A leírtak alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy nekünk is be kellene állnunk azok közé az egyre gyarapodó nemzetek közé, akik lemondanak az atomenergiáról. Meg kell keresnünk azokat a technológiákat, amikkel, kiválthatjuk az atomenergiát. A fejlesztések egyre hatékonyabbá és gazdaságosabbá teszik az egyéb energiák előállítását. Gondolok itt a napenergiára, a szélenergiára, a geotermikus energiára, a hévizekre. Szinte biztos vagyok benne, hogy a felsorolt energiaforrásokkal teljes mértékben kiválthatnánk az atomerőművet. Ezek az energiák is tiszták, nem fokozzák a globális felmelegedést és ráadásul sokkal biztonságosabbak az atomnál, és ha véletlenül mégis megtörténik egy nagyobb földrengés vagy bármilyen katasztrófa, nem veszélyeztetik az emberek életét.